TÁMADÁSELHÁRÍTÁSI ÉS KONFLIKTUSKEZELÉSI OKTATÁSOK
Progresszív megközelítésű előadási forma és valós élethelyzeteket rekonstruáló szituációk.
Objektív helyzetfelmérés, hatékony döntéshozatal.
“Életszerű és logikus. Nincs misztifikáció, nincs feltételes mód, ezért működik.”
Völgyi László
Oktatási rendszerünk hatékonysága számos szakterületen megmutatkozik, hiszen a GOWS civil oktatásain kívül évek óta aktívan jelen van a Belügyminisztérium oktatási programjában, jelen van a rendvédelmi-, honvédelmi alapismereteket oktató középiskolák oktatási tematikájában, valamint számos cég és szervezet is beépítette a biztonsági programjába.
Együttműködési megállapodásunk van az Országos Polgárőr Szövetség Ifjúsági Tagozatával, akik részére folyamatos képzéseket biztosítunk.
Az elmúlt években országszerte közel 4000 fő képzésére került sor honvédelmi, rendészeti, büntetésvégrehajtási területen.
A képzési turnusok, szemináriumok résztvevői olyan konfliktuskezelési elveket és gyakorlatot sajátítanak el, amely képessé teszi őket arra, hogy nemre, korra, fizikai adottságokra való tekintet nélkül megfelelő időben tudják észlelni, felismerni, realizálni a konfliktushelyzetet, majd az adott helyzetelemzést követően meghozni a megfelelő döntéseket.
Oktatásainkon megszerzett ismereteivel Ön
-
képes lesz az áldozattá válás lehetőségének minimalizálására;
-
a fizikai konfliktusok kialakulásának elkerülésére;
-
a verbális konfliktusok pszichológiájának, a fizikai konfliktusok biomechanikájának megismerésére;
-
az egyes helyzetekben alkalmazható idegrendszeri és pszichológiai sajátosságok fejlesztésére.
KIEMELT HÍREK
ELSAJÁTÍTHATÓ KOMPETENCIÁK
-
konfliktuskezelés
-
támadáselhárítás
-
kilépési pontok felismerése, alkalmazása
-
intézkedéstaktika hatékonyságának fejlesztése
-
objektív helyzetfelmérés
-
hatékony döntéshozatal
-
önvédelmi mechanizmusok