VISSZATÉRTÜNK!

2020.06.01.

Kedves Naplóm!

 

Az elmúlt hónapok igen nehezen teltek, de nem adtuk fel! A vírus elleni harc során sikerrel vettünk minden akadályt, egyetlen csapattagunk sem fertőződött meg - mindenki ép és egészséges. Egy percre sem adtuk fel, keseredtünk el. Most! Most érkezett el az idő az újrakezdésre…

- Akár így is kezdhettük volna a beszámolóját az elmúlt heteknek, hiszen a koronavírus megjelenése, illetve a megelőző intézkedések miatt nekünk is kényszerszünetet kellett tartanunk. Azonban június elsejétől ismét gőzerővel zajlanak az események, hiszen amellett, hogy ismét elindultak az edzések országszerte – és természetesen határainkon túl is – az oktatási programok is folyamatosak.

Sőt, az igény igen nagy arra, hogy a Belügyminisztérium egyenruhás állománya megismerhesse azt a módszertant, amely a GOW Systema alapjait képezi. Jelenleg több, mint egy tucat rendőrségi és büntetés-végrehajtási intézményben vagyunk jelen országosan.

A GOW Systema az idei évtől már órarend szerinti tananyag lett a rendvédelmi és honvédelmi területen tanuló középiskolás fiatalok számára. Több százan ismerhették meg azt az elméleti és gyakorlati ismeretanyagot, amely ráépülő modulként kiegészíti az alaptanterv keretében tanultakat. Jelenleg több középfokú oktatási intézmény jelezte, hogy ősztől újra várják oktatóinkat, hiszen a fiatalok olyan tudásra tehetnek szert a képzés által, amely elengedhetetlen lehet a jövőbeni sikeres szakmai munkához.

A civil programok sorozata sem szakadt meg a koronavírus megjelenésével. Az idősek számára szánt előadások a közeljövőben meg lesznek tartva, hiszen a bűnmegelőzés és áldozatsegítés is a GOWS rendszer részét képezi. Így hamarosan több száz szépkorú ismerkedhet meg olyan lehetőségekkel, amelyek segítségével megelőzhetik az áldozattá válást, elkerülhetik a támadásokat, megtanulhatják hogyan kell hatékonyan segítséget kérniük.

A vírushelyzet okozta kényszerpihenő nem telt el tétlenül. A civil programkínálat kiterjesztésével új elemekkel gazdagodott a GOWS tevékenysége. A közeljövőben ezek is elindulnak, így bárki számára elérhetőek lesznek a szabad mozgásrendszerhez való csatlakozási lehetőségek.

Igaz, az időjárás most inkább az őszt idézi, de a nyári táborozásokról sem szabad megfeledkezni, hiszen számos helyszínen a GOWS is állandó szereplője lesz a programkínálatnak. Idén is Gyenesdiás lesz a központja az Országos Polgárőr Szövetség Ifjúsági Tagozatának nyári programjainak, ahol a GOWS lesz a felelős a fiatalok oktatásáért, mozgásáért két héten át.

Folytatódnak az iskolák pedagógusainak szánt bemutató szemináriumok és bűnmegelőzési programok is, ahol az oktatásban dolgozók megismerhetik azokat a módszereket, amelyek által képesek lesznek elkerülni az iskolai konfliktusokat, illetve kezelni a már kialakult helyzeteket anélkül, hogy a gyerekek bármelyike is erőszak áldozatává, vagy elkövetőjévé válna.

Tehát nem teltek tétlenkedve a hetek, a szervezőmunka megállíthatatlanul letarolta a koronavírust, így lendületesen vethettük bele magunkat az újra induló világba!

 

KAPCSOLAT

www.facebook.com/systema.gow    |    www.gows.hu   |   info@gows.hu

Systema - Szolnok - NHSZ Zrt. Központ  |  5000 Szolnok, József Attila u. 85.   |   balla.tibor@gows.hu   |   +36 30 564 3277

Systema - Eger - Dzsinn Gym   |   Eger, Hadnagy utca   |   berndt.laszlo@gows.hu   |   +36 70 327 6353

Erőnléti- és magánedzés - Szolnok  |  5000 Szolnok, József Attila u. 85.   |   vincze.gergo@gows.hu   |   +36 70 250 7188