ALEX KOSTIC SZEMINÁRIUM MAGYARORSZÁGON - 2018

2018.05.02.

Alex Kostic immár 4. alkalommal látogat el Magyarországra a Game of Wolves szervezésében. Ezúttal ismét Szolnokon tart egy systema szemináriummal egybekötött konfliktusfilozófiai előadást, melynek témája a test és lélek összhangja, a mozgás szabadsága.

 

Kostic technikája, hatékonysága a mozgás szabadságában rejlik, hiszen elveti az olyan kötött mozgásformákat, mint amelyek az általános harcművészetekre jellemzőek. Véleménye szerint ezek szögletes mozgást követelnek meg, sémákat ismételnek, amelyek valódi harci körülmények között önvédelemre alkalmatlanok. Gyakran kocsmák mögötti kis utcákban, sötétben, félhomályban zajlanak a küzdelmek, ahol a felfokozott lelki állapot a jellemző, ahol a tatamin tanult mozgásformák csődöt mondanak. Itt tehát a sémák nem alkalmazhatóak.

Rendszerében a test a kulcsa mindennek, a szabad, kötöttségek nélküli mozgás, amelyhez egy gondolkodásbeli változás is szükséges, hiszen a hatékonyság első számú feltétele az, hogy le tudjuk vetkőzni a szabályokat és tisztában legyünk önmagunkkal, a képességeinkkel. Irányelve a Homo Ludens érméjének két oldala: a test és a lélek, melyet párhuzamosan kell vizsgálni, tesztelni, edzeni és fejleszteni.

A Facebook eseményért katt ide!

KAPCSOLAT

www.facebook.com/systema.gow    |    www.gows.hu   |   info@gows.hu

Systema - Szolnok - NHSZ Zrt. Központ  |  5000 Szolnok, József Attila u. 85.   |   balla.tibor@gows.hu   |   +36 30 564 3277

Systema - Eger - Dzsinn Gym   |   Eger, Hadnagy utca   |   berndt.laszlo@gows.hu   |   +36 70 327 6353

Erőnléti- és magánedzés - Szolnok  |  5000 Szolnok, József Attila u. 85.   |   vincze.gergo@gows.hu   |   +36 70 250 7188